Újabb hat nagykövetséget világít át Budai
A berlini, a tel-avivi, a madridi, a moszkvai, a stockholmi és a ljubljanai magyar nagykövetség működését, illetve gazdálkodását is vizsgálja az elszámoltatási kormánybiztos.
A berlini, a tel-avivi, a madridi, a moszkvai, a stockholmi és a ljubljanai magyar nagykövetség működését, illetve gazdálkodását is vizsgálja az elszámoltatási kormánybiztos.
A fülkeforradalmi rendszerben másképp telik az idő, és minden nap legalább tíznek számít, de talán emlékszik még arra...
Elévülésre való hivatkozással az ügyészség nem vizsgálta azt a közérdekű bejelentést, amely egy somogyi cég, a Drawa Bt. felszámolásba vitele kapcsán zsebszerződések létrejöttének lehetőségét firtatta. Az ügy Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos hivatalát is megjárta. Érdekesség, hogy a kérdéses felszámolás egy büntetőeljárásban is szerepet kapott, amelyben az egyik gyanúsított védelmét Budai ügyvédi irodája látta el.
Feljelentést tett hűtlen kezelés és személyes adattal való visszaélés gyanúja miatt a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatók költségvetési támogatásának ellenőrzését végző két cég ügyében az elszámoltatási kormánybiztos.
Domokos Lászlóval, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökével tárgyalt kedden Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos elsősorban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerződéskötési gyakorlatának ügyében.
Az Állami Számvevőszék elnökéhez fordult Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, és azt kérte, hogy az ÁSZ vizsgálja meg a Magyar Nemzeti Bank szerződéskötési gyakorlatát.
Parlamenti képviselőket kérdeztünk arról, hazudtak-e már politikusként. Kiderült: még az a Kerényi János sem hazudott, akit éppen lapunk kapott hazugságon.
A Magyar Nemzeti Bank szerződéskötési gyakorlatáról kér tájékoztatást Simor András jegybankelnöktől Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, szerinte ugyanis több MNB-s szerződésnél is jogszabálysértések lehetősége merül fel. Korábban Járai Zsigmond ment neki többször a jegybanknak, a legújabb epizód pedig az Állami Számvevőszék felől ígérkezik, bár az ÁSZ közölte: készülő jelentésük a jegybank gazdálkodásáról nem személyes támadás Simor ellen.
Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az elszámoltatási kormánybiztos a MÁV Hajdú Kft. privatizációjával kapcsolatban hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt.
Bajnai Gordon volt miniszterelnök személyiségi jogi pert kezdeményez Budai Gyula ellen és helyreigazításra szólítja fel a Magyar Nemzetet.
Befejezte a Hajdú-Bét károsultjai ügyének vizsgálatát az elszámoltatási kormánybiztos, álláspontja szerint az ügyben egyértelmű a Wallis korábbi vezetőinek felelőssége. Budai Gyula ezt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Krisztusban van az igazság című, nyolcadik országos kongresszusán közölte, ahol arról is beszélt: a kormány nem áll meg az elszámoltatás útján.
Százmilliós sikkasztás, illetve hűtlen kezelés miatt indított nyomozást a rendőrség a brüsszeli külképviselet részére bérelt, de 2009-ben hónapokig igénybe nem vett épület ügyében, valamint azért, mert a bécsi nagykövetséghez tartozó lakások felújításánál a gyanú szerint túlszámlázás történt.
A Fővárosi Főügyészség elutasította Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosnak a Budapest Airport privatizációjával kapcsolatban tett feljelentését.
Múlt héten a kormánypárti honatyák arra kérték Simor Andrást, hogy mutassa be a ciprusi cége felszámolásáról és a vagyon hazahozataláról szóló igazoló dokumentumokat, egy héttel később azonban még senki sem érdeklődött a jegybanknál, hogy ez megtörtént-e – írta az Origo.
Sikeresnek és eredményesnek tartja az elmúlt egy év elszámoltatási munkáját Budai Gyula, aki csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján értékelte a kinevezése óta eltelt csaknem egy esztendőt.
Nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség a Budapest Airport (BA) Zrt. privatizációja ügyében különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés és jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt ismertetlen tettesek ellen.
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a napokban tett feljelentést a MÁV Hajdú Kft. privatizációjával kapcsolatban felmerült visszaélésgyanús ügyek miatt. Az elszámoltatási biztos abból a közérdekű bejelentésből indult ki, amelyet a hvg.hu-nak sikerült megszereznie. A dokumentum szerint mintegy 1,2 milliárd forintos kár érhette az államot, ám Budai ennél jóval kisebb összegű hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt fordult az ügyészséghez.
Budai Gyula kormánybiztos nem jogosult tájékoztatást kérni az MNB-ről - közölte a jegybank, amely Budai vádjait a politikai nyomásgyakorlás újabb eszközének tekinti és visszautasítja. A megalapozatlan állítások a jegybank szerint veszélyeztetik az MNB tekintélyét és szakmai hitelességét.
Azonnali és nyilvános bocsánatkérést várnak a B&P Social Branding Kft. tulajdonosai Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztostól, mivel korábbi állításai súlyosan veszélyeztetik a cég jó hírnevét.
A Jobbik szerint az ő nyomásukra tett csütörtökön feljelentést Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a Budapest Airport (BA) Zrt. privatizációja ügyében hivatali visszaélés, hűtlen kezelés és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen - derül ki Bertha Szilvia jobbikos politikus közleményéből.